FELELŐSEN MAGADÉRT

El lehet kerülni az életközépi válságot?

Rangos Katalinnal, a FEME egyik alapítótagjával beszélgettünk a középkorúakat érintő lelki krízisről, valamint arról, mi lehet a boldog élet titka.

Az életközépi krízis (mid life crises) elsősorban a középkorúakra jellemző. Ugyanis, ekkora már elérjük a kitűzött céljainkat és felmerülhet az a sokak számára nyomasztó kérdés, hogy „hogyan tovább”? A pszichológusok tapasztalatai szerint ebben az életszakaszban megnő a válások, a pszichológiai problémák száma. Erről a témáról kérdeztük Rangos Katalint, aki már túl van a hatvanon, így óhatatlanul megtapasztalt már számos, kihívással teli élethelyzetet.

RK1

FEME: Te hogyan élted meg az életközépi válságot?

Rangos Katalin: „Sehogy, mivel nem észleltem semmi ilyesmit. Persze, elképzelhető, hogy nálam majd nyolcvan éves koromban jön elő… Nem is igazán foglalkoztam ezzel, hiszen ez a fogalom húsz évvel ezelőtt nem volt ennyire felkapott.”

FEME: A fiatalságot elvesztése sem hatott rád rosszul?

Rangos Katalin: „Ebbe az egész életközépi válságba szerintem a hormonháztartás is belejátszik. Én negyvenhatéves koromban elkezdtem hormonpótlót szedni. Egyrészt, mert ez divat volt akkoriban, másrészt egészségügyi okokból kifolyólag. A hajam is szépen nőtt, a ráncok is elkerültek, szóval a nőiességemnek iszonyatosan jót tett. Pszichésen is segített, hiszen, ha a nőgyógyász azt mondja, hogy »ettől fiatal maradsz«, az mindenképp pozitív hatással van az önbizalmadra.”

FEME: Meglátásod szerint, téged miért került el a középkorúak krízise?

Rangos Katalin: „Ha úgy élsz, hogy még te fizetnél azért, ami a foglalkozásod, amivel a mindennapjaid töltöd, akkor ez a válság talán nem jelentkezik. Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis a felnőtt életem startjától kezdve azt csinálhattam, amiért rajongtam. Mindig szerettem a munkámat, ráadásul nem kicsit, hanem szenvedélyesen! Valamint, tudatosan igyekeztem minden pozíciómban megtartani olyan feladatokat, amiket igazán élveztem. Különböző munkakörökben dolgoztam, de a tartalomelőállítástól soha nem szakadtam el. Tehát, én a hétköznapjaimat úgy töltöttem, hogy baromi jól éreztem magam. Természetesen szembe kellett néznem számos kisebb válsággal, és sok élethelyzet piszkosul megtáncoltatott. Például hatalmaskodó főnök, munkahelyi gondok; de mindig tudtam váltani, nem voltam beszarva ettől. Nyilván ehhez az is hozzátartozik, hogy mindig volt alattam védőháló: a férjem, a családom. A hivatás mellett a házasság is kiemelkedően fontos, jól kell férjet választani! Úgy vélem, ha a családi élet rendben, plusz a hivatásodnak tudsz élni, akkor nyert ügyed van.” 

FEME: Mit gondolsz, mi játszhat még szerepet abban, hogy valaki kiegyensúlyozottan éljen?

Rangos Katalin: „Lényeges, hogy legyen az embernek annyi pénze, amiből normálisan kijön. Ez tagadhatatlan. Én mindig meg tudtam venni azt csizmát, amit kinéztem; el tudtam járni étterembe és utazni. Biztos, hogy kevesebb ember élne meg válsághelyzetet, ha nem azzal kellene foglalkoznia, hogy miből fizeti ki a számláit. Persze, van, akinek meg van mindene, aztán mégis úgy érzi, hogy szüksége van egy »új kanyarra«. Ilyenkor jön be egy új kapcsolat, szerető stb. Úgy vélem, azok csavarodnak be hirtelen negyven körül, akik egzisztenciális válságba kerülnek, vagy sok kielégítetlen vággyal küzdenek. Ez utóbbiban is szerencsém van, mert egy reális, elégedett ember vagyok, nincsenek vágyálmaim. Ilyen az alaptermészetem.”

FEME: Szoktál az élet értelmén filozofálni? A létezés miértjének megválaszolása általában elég nagy feszültséget generál az emberben, a mid life crises egyik kiváltó oka is lehet.   

Rangos Katalin: Az élet értelmén soha nem merengtem. Leginkább azon gondolkodtam, hogyan érezzem jól magam. Tudod, engem a munkám mindig végtelenül szórakoztatott. Szerintem, ez minden mélyponton átlendített.

FEME: Hogy állsz a halálon való töprengésen? A pandémia még inkább előtérbe helyezte ezt a témát.

Rangos Katalin: „A halállal, mondhatni van némi problémám. Értem ezalatt azt, hogy nehezen tudom elfogadni. Azt láttam, másoknak, ez valahogy könnyebben megy: például hamarabb talpra állnak a gyászból. Én rettegtem az anyám elvesztésétől, majd egy szeparációs szorongás lett úrrá rajtam a halálát követően. Apám, aki kilencvenhat éves, combnyaktörés miatt ágyban fekszik és én ápolom. Bár egészséges, minden nap aggódok érte; állandóan az eszemben van, hogy vajon meddig lesz köztünk. Mindeközben, a kutyánk már öreg, haldoklik szegény. A nap végén, néha úgy érzem, ez az egész már sok, és nem bírom elviselni. Illetőleg, én sem szeretnék még meghalni. A koronavírustól is azért tartok, mert nem kívánok sem fuldokolni, sem eltávozni. Alapvetően, nem vagyok hajlandó úgy élni, hogy ez az utolsó autóm, hiszen újra már bizonyára nem lesz szükségem... Egyébként, ha most meghalnék, elégedett lennék a leélt életemmel. Cuki a gyerekem, cuki az unokám, jól végeztem a munkám, remek férjem van. Mit akarhatnék még? No persze, ha rajtam múlna, szívesen élnék még háromszáz évet.”

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.