FELELŐSEN MAGADÉRT

Érthetően a miómáról!

A mióma a méh jóindulatú daganata, lehet tünetmentes, de vérzészavarral, alhasi fájdalommal is járhat és megnehezítheti az intim együttléteket is. Számos esetben pedig meddőséghez, korai vetéléshez vezethet. A miómát épp ezért nem szabad félvállról venni, hiszen az életminőséget negatívan befolyásolja, ezért érdemes tájékozódni erről a betegségről. Most összegyűjtöttük a leglényegesebb információkat Nektek!

A mióma a méh izomzatából, simaizomsejtekből felépülő jóindulatú daganat. Körülbelül a nők húsz százaléka érintett, és elsősorban termékeny korú nőknél alakul ki, vagyis, húsz éves kortól egészen a menopauzáig jelentkezhet ez az elváltozás. A tünetek között szerepel többek között az alhasi fájdalom, rendellenes vérzés, gyakori vizelési inger, emésztési problémák. Továbbá a mióma okozhat termékenységi gondokat, meddőséget, vetélést és vérszegénységet is. Kivételesen ritka eset, hogy a mióma rosszindulatú daganattá, leiomyosarcomává változik.

shutterstock 713425027 kisméret

A mióma kialakulása

A mióma göbök kifejlődésében közrejátszhat a genetika, ugyanis több olyan génmutáció létezik, amely miómát eredményez, továbbá a miómára való hajlam gyakran családi halmozódást mutat. Épp ezért, érdemes megkérdezni a család idősebb nőtagjait, hogy volt-e nőgyógyászati műtétjük, és ha igen, annak mi volt a pontos oka. Nagymamáink idejében, ha erős, a mindennapi életet akadályozó, rendellenes vérzésről számolt be az illető, akkor gyakran csak méheltávolítással tudták orvosolni a problémát. Az esetek nagy többségében a vérzést a mióma váltotta ki. A genetikai faktor mellett a szakemberek azt biztosan tudják, hogy hormonális háttere van mióma létrejöttének, mivel megfigyelték, hogy bizonyos hormonok, például az ösztrogén hatásra, a mióma mérete növekszik.

Ma már azt is tudjuk, hogy vannak bizonyos hajlamosító tényezők is, melyek növelik a mióma kialakulásának az esélyét. Ilyen a termékeny életkor; a kiegyensúlyozatlan, szénhidrátban gazdag étrend; az élelmiszer adalékokanyagok; a szójatej; az alkohol; a koffein; a vörös hús fogyasztása, illetve a kevés gyümölcs, zöldség és a D-vitamin hiány is.

shutterstock 644160322 kisméret

A mióma lokációja, mérete

Elhelyezkedése szerint különböző típusú miómákat különítenek el. Ha a méh felszínén található, azt szubszerózus, ha a méh falát deformálja akkor azt intramurális miómának nevezik. Ez utóbbi a leggyakoribb típusú mióma. Ha a göb a méh nyálkahártyája alatt lokalizálódik, akkor szubmukózus miómának hívja az orvostudomány. Léteznek olyan miómák is, amelyek úgynevezett „kocsányon”, kis nyélen ülnek, ezek elhelyezkedhetnek még a méhnyakban vagy a méhszalagok között is.

A miómák mérete változó, 1mm-től 15cm-esig terjednek általában, de diagnosztizáltak már nagyobb méretű tumort is.

Tünetek

A mióma által kiváltott tüneteket számos tényező befolyásolja egyszerre. Ilyen a mióma mérete, darabszáma, elhelyezkedése, valamint az, hogy bizonyos típusú mióma a méhüreg vagy a hasüreg felé nő.

Ha a mióma befelé, a méh „belfelszíne” felé nő, akkor a problémát az jelenti, hogy deformálja a méh üregét. Ennek a következménye lehet az elhúzódó menzesz, (ritkábban) a ciklustól független vérezgetés, alhasi görcsök, meddőség, vetélés, koraszülés. Ha mióma a hasüreg irányába növekedik, akkor különböző „nyomástüneteket” okozhat, hiszen a hasüregben lévő szerveket – jellemzően a beleket, vesét, húgyvezetéket– fogja nyomni.

A jobb megértés kedvéért Dr. Katona Renáta a FEME nőgyógyász szakértője pár példával illusztrálta, mi állhat a panaszok hatterében: „Például, a méh elülső falában elhelyezkedő mióma a húgyhólyagot nyomja, így az illető gyakori vizelési ingert fog tapasztalni. Míg a méh hátsó falából kiinduló mióma a végbél felé növekszik, vagyis azt nyomja, így gyakori lehet a székletürítés, vagy épphogy nehezebb lesz a béltartalom kiürítése. Míg azok a göbök, amelyek a hasüreg felé nőnek és kocsányon ülnek, ritkán okoznak panaszokat, habár néhány esetben előfordulhat, hogy a göb megtekeredik a nyélen, ilyenkor éles hasi fájdalom keletkezik. A méhnyakban elhelyezkedő mióma leginkább az együttlétkor generál fájdalmat, illetve alhasi görcsöket okoz. Továbbá szüléskor jelent hatalmas problémát a megléte, hiszen az újszülöttnek a szülőcsatornán kell keresztül haladnia, és a mióma miatt a méhnyak nem tágul megfelelően. Ebben az esetben császármetszéssel segítik az orvosok a baba világra jövetelét. A méh szalagjai között is lehetnek göbök, amelyek szűkíthetik a húgyvezetéket, emiatt vesemedence tágulatot, illetve visszatérő húgyúti fertőzéseket eredményezhetnek.”

1

Kezelés

A miómák eredményesen kezelhetőek és a kezelési terápia kiválasztása során az orvos figyelembe veszi a tüneteket, a miómák méretét, elhelyezkedését, darabszámát, a páciens életminőség romlásának hatásfokát, valamint a családtervezési szándékot. Ennek megfelelően dönthet a gyógyszeres kezelésről, sebészeti eljárásról (amely során eltávolítják a miómát), illetve a méh teljes eltávolításáról is. Számos esetben nem „bántja” az orvos a miómát, nincs szükség beavatkozásra, csupán rendszeres kontrollvizsgálatra.

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.